Reményik Sándor: Üres templomban

Irodalom » Reményik Sándor: Üres templomban

Reményik Sándor: Üres templomban

Így szoktam ezt: ha száll az alkonyat,
Az üres templomba besurranok.
Egy lélek, aki Istent látogat.
A szentek komoly arca rámragyog.

Ha násznép járt ma itt: feledve rég, -
És mise sincs, se karinges papok,
Az oltáron két öröklámpa ég,
Az Istenemmel egyedül vagyok.

A templom üres, a lelkem tele.
Megértjük egymást, pedig nincs szavunk,
Itt állok, szemben állok Ő vele
S nem látja senki, hogy együtt vagyunk.

Állok, térdre nem hajt a vágy hatalma
Csak fürkészem a nagy Akaratot;
Úgyis addig állok, míg Ő akarja
S ha nem akarja: összeroskadok.

Olyan végtelen áhitat fog el,
Mintha erdőben néznék csillagot,
Ahol az örök, ős csend ünnepel, --
Pedig - csupán egy templomban vagyok.